Mar 2, 2015

Bőrtipusok és ápolásuk

A Nemzetközi Nőnap alkalmából sokan ajándékoznának nőismerősüknek valamilyen arc-kéz vagy testápoló terméket, de nem tudják, hogy annak a személynek tulajdonképpen milyen típusi is a bőre.A drogériákban természetesen minden termék eladó ,így az ajándék nem biztos, hogy megfelelő annak a személynek aki kapja.
A bőr anatómiai szerkezete minden emberben egyforma. A külső adottságok, mint a bőr színe, tapintása minden ember esetében más és más lehet.
Az egyes bőrtípusokat általában a hidratáltság, a zsírtermelődés illetve az érzékenység szempontjából vizsgáljuk.

AZ ÉRZÉKENY BŐR

Az érzékeny bőr nem annyira bőrtípus mint adottság. A hozzáértők szerint manapság a nők több mint 63%-ának érzékeny a bőre. Köszönhető ez a készítmények mesterséges adalékanyagainak, a környezetszennyezésnek és a stressznek.
A különböző vegyi összetevők, sőt egyes növények is allergiás reakciót válthatnak ki s a bőrön piros foltok jelennek meg. Az érzékeny bőr minden őt ért behatásra erősebben reagál. A hidegben rögtön kipirosodik és hámlani kezd, s akár gyenge napsütésben is leéghet.Áplása során mindenképpen ügyelni kell a krémek, testápolók és radírok valamint arctisztítók összetevőire. Érzékeny bőrre nam valók az alkoholtartalmú kozmetikumok. Őrizkedni kell a serkentő hatású gyógynövényeket tartalmazó kozmetikumok használatától is. Ilyenek pl. A levendula, menta, csalán zsálya, kakkukfű, rozmaring.
Fontos, hogy az érzékeny bőrt minél kevesebb külső inger érje. Például hideg időben elég lenne csak este langyos vízzel lemosni az arcot,reggel már nem kell.
Számos illóolaj is allergiát válthat ki az arra érzékeny személyeknél. Ezért érdemes lenne a kifejezetten érzékeny bőrre illatmentes, parfümmentes, parabénmentes,alkoholmentes termékeket használni. Az utóbbi időben ilyen termékeket lehet találni a drogériákban. A termékeken feltüntetik ezeket a paramétereket ( pl.  Azt írja rajta hogy mindenmentes, vagy O%-os)
Érzékeny bőr esetén végezzünk allergiapróbát mielőtt újfajta készítményt kezdenénk el használni. A fülkagyló mögötti bőrfelületre vigyük fel az új készítményt este 2-3 napig. Ha nincs bőrpír, akkor lehet elkezdeni használni a többi bőrrrégióra. Lehetőleg egyszerre soha ne cseréljük le a teljes kozmetikum készletet, adjunk időt bőrünknek ( pár hét) hogy megszokhassa az új hatóanyagokat.

NORMÁL BŐR

A normál bőr tapintása bársonyos, pórusai zártak, s egyenletes, üde színnel rendelkezik, víz és zsírtartalma egyensulyban van. A normál bőr nem igényel különösebb ápolást. Adjunk hálát a sosrnak, ha normál bőrrel áldott meg minket a természet, mert szinte mindennel ápolhatjuk bőrünket.
A normál bőr az idealizált bőrtípus, mégis előfordulhat, hogy nyaranta zsírosabb, telente pedig szárazabb a központi fűtés és a kinti zord időjárás miatt. Ezért érdemes odafigyelni ezekben az időszakokban ay ápolására.

SZÁRAZ BŐR

A száraz bőr érzékenyebben reagál a külső hatásokra, gyakran hámlik, kipirosodik és könnyebben sérül. A száraz bőrben már genetikailag kevesebb faggyúmirígy van és a természetes zsíros védőrétege is vékonyabb, illetve ebből a bőrből hiányoznak olyan telített és telitetlen zsírsavak , amelyek a zsíros vagy normál bőrben megvannak. A problémát fokozza  még a zsíros védőréteget eltávolító szappanok, lemosók széleskörű használata, így ez a bőrtípus egyre gyakoribbá válik.
A hideg levegő, a szél és az alacsony páratartalmú fűtött lakások klímája is szárítják a bőrt. 
A száraz bőr ápolásánál ügyelni kell a krémek összetételére és a szerek hatóanyagaira. Hideg időben érdemes zsírosabb krémeket használni, ezek megvédik a bőrt a külső hatásoktól. A bőr tisztításához érdemes alkoholmentes arctejet használni, majd azt hidratáló krém kell hogy kövesse, amely nemcsak táplálja, hanem segíti a bőr nedvességtartalmának megőrzését is.

ZSÍROS BŐR

Sokan küszködnek a zsíros bőr problémájával, mely a fényes arcbőr okozója és az aknék, mitesszerek kialakulásában is fontos szerepet játszik.A zsíros bőr jó vízmegkötő, így nedvességtartalma ideális, pórusai azonban tágak és ezért rendszeres tisztítást igényelnek.
A zsíros bőr a kamaszkorra jellemző, amikor a szervezet sok hormonális változáson megy keresztül. Azonban később is kialakulhat  a zsíros, fénylő arcbőr anyagcsere zavaroknak, hormonzavaroknak, dohányzásnak, a stressznek vagy éppen a nem megfelelő kozmetikumok használatának következtében.
A zsíros bőr ideális állapotának helyreállításában sokat segít az antioxidánsokban gazdag táplálék fogyasztása, rendszeres testmozgás, illetve a zsíros és fűszeres ételek kerülése.

AZ ÉRETT BŐR

Sajnos előbb-utóbb minden hölgy életében elérkezik az a pillanat, amikor felfedezi első ráncait. Az igazi gond a klimax idején következik be,amikor a hormonális változások következtében kialakul a pergamenszerű, örökké szomjazó bőr.Tehát az öregedő, érett bőr esetén két problémával állunk szemben: megfelelően hidratálni és zsírosítani az arc és dekoltázs bőrét és minimálisra csökkenteni a ráncok  számát és mélységét.
Ebben a korban már elkülönül az éjszakai és nappali bőrápolás. A nappali kenőcs  fényvédőt is kell hogy tartalmazzon, az éjszakai krém pedig a ránctalanító.
A nők többsége nem sorolható egyértelműen egyik vagy másik kategóriába. Legjellemzőbb a kevert bőrtípus. Sok esetben a töb  faggyúmirígyet tartalmazó testrészek a homlok és orr tájéka zsírosabb ( T vonal), míg a többi arcrész  akár száraz is lehet. Ez esetben a kevert bőrtípusra ajánlott kozmetikumok nyújthatnak segítséget.

Minden bőrtípus esetén fontos, hogz az adott tulajdonságoknak megfelelő ápolást kapja a bőr. Ha nem tudjuk magunk megállapítani típusunkat, nyugodtan kérjük ki a bőrgyógyász vagy a kozmetikus véleményét!